SKS Stílusszövetség országos bajnokságaEger, 2012.01.07.
Fotók: Lénárt Márton(Heol) és Györgyi Gyula Az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban került megrendezésre a 3. SKS Magyar Bajnokság.
Nagy öröm, hogy a hat éves korosztálytól kezdve a veterán kategóriát megnyerő 56 éves Dobozi Imréig bemutathatták tudásukat a versenyzők.
A megnyitó ünnepségen Rázsi Botond, Eger alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd nyitotta meg a versenyt. Megjelent megtisztelve a rendezvényt Ballagó Zoltán, az Eger MJV Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Irodájának vezetője és Kovács Géza az Egri Városi Sportiskola igazgatója is.
A rendezvényen részt vett Shihan Kozma Erzsébet 6. danos mester, a Magyar Karate Szövetség alelnöke, az Edzőbizottság vezetője, a Testnevelési Egyetem óraadó karate szaktanára, aki két budapesti tanítványát is nevezte a versenyre.
Az utóbbi évek legnagyobb létszámú és legszínvonalasabb versenye volt ez a szövetségnek.
110 férfi 73 női versenyző jelent meg. A főbíró Nemes István sensei volt. Shiai vezetői tiszteket sensei Szűcs Tibor, sensei Kis Zoltán, sensei Tonte Gyula és sensei Kecskés Ferenc töltötték be.
Nagy öröm, hogy az utánpótlásban is egyre magasabb szintű gyakorlatokat láthattak formagyakorlatban és küzdelemben is a nézők. A heves csaták ellenére szerencsére nagyon kevés sérülés történt.
A leglátványosabb küzdelmet a budapesti és az egri kümite csapat összecsapása hozta. Diószegi Bence, Grozdanov Philip WKF válogatott kerettagok és Vincze Bálint alkotta a budapesti, míg Juhász Zoltán, ifj. Dihen Károly és Juhász Ákos az egriek csapatát. Zoltán nagy küzdelemben legyőzte Philipet, míg ifj. Dihen Károly szoros meccsen alul maradt Bencével szemben. A pesti csapat győzelmét Vincze Bálint döntötte el.
Juhász Ferenc 7 dan
|



